Streptococcus uberis: Környezeti vagy fertőző kórokozó?

A Strep uberis egy környezeti kórokozó, mely ugyanakkor néha fertőző kórokozóként viselkedik. A Strep uberis egy félelmetes tőgygyulladást okozó baktérium.

A környezeti Strep. fajok - ezen belül is a Streptococcus uberis - komoly problémát okoznak a tejtermelőknek. Tény, hogy a fertőzések nagy százaléka fejlődik klinikai stádiumba és a gyógyulás hosszú időt - akár 100 napot - vesz igénybe. A fertőzések jelentős hányada a szárazon állás alatt vagy a laktáció korai szakaszában történik. Tipikusan környezeti kórokozó, ezért a megelőzéséhez a környezetből a tehénre történő terjedését kell kiküszöbölni.
Vannak olyan esetek ugyanakkor, amikor a fertőzés körülményei arra utalnak, hogy a kórokozó egyik tehénről terjed a másikra. A baktérium törzseket nyomon követve kiderült az, hogy több tehén esetében is azonos törzs a fertőzés okozója. Ez felveti a kérdést, hogy a környezetből került ugyanaz a törzs több tehénre vagy egyik tehénről terjedt az a másikra, többire.

A kórokozó kétség kívül megtalálható az alomban, trágyában és általában véve a tehén környezetében, tehát a leglényegesebb faktor a fertőzés kialakulásában a környezet. Néhány esetben a tehénről tehénre fertőzés is felfedezhető az állományon belüli terjedésben. Olyan telepeken, ahol abbahagyták a fejés utáni bimbófürösztést a Strep uberis fertőzések száma nőtt, azt sugallva, hogy a tőgyfertőtlenítésnek valamiféle hatása van a tehénről tehénre történő átfertőződésekre. Olyan állományokban, ahol a klinikai tőgygyulladás kezelésére nem használtak antibiotikumot, Dr. Cattel kutatásai szerint a Strep uberis fertőzések számának gyors emelkedése volt tapasztalható. Vajon ezekben az esetekben is a tehénről tehénre történő fertőződések száma emelkedett?

Nem kérdéses, hogy a Strep uberis egy környezeti patogén, tehát a megelőzésnek és a védekezésnek a környezetről a tehénre történő fertőzések elkerülésére kell koncentrálnia. A tiszta alom, tiszta elletők, száraz, tiszta tőgybimbók a legfontosabb tényezők. A szárazon álló tehenek környezetének megfelelő karbantartása kritikus, mert az új fertőzések nagy része e periódus alatt történik.

Bizonyítható, hogy ez a baktériumfaj időről időre fertőző patogénként viselkedhet. A fertőzések gyógyulása akár 100 nap is lehet. Ezért a tőgyfertőtlenítés, bimbófertőtlenítés fejés előtt, a fejőkészülék száraz bimbóra helyezése, a jól szervizelt fejőrendszer valamint a megfelelő szárazra állítási rutin, mind az új fertőzések számát csökkenti. A Strep uberis egy félelmetes tőgygyulladást okozó baktérium. Terjedésének megállításához a védekezés során mind környezeti, mind fertőző baktériumi jellemzőit szem előtt kell tartani.

Eredeti cikk: Ph.D Winston Ingalls, DeLaval Inc.

Forrás: www.milkproduction.com

DeLaval IodoFence

Felhasználói vélemény

„2013 júliusában próbáltuk ki a DeLaval IodoFence tőgyfertőtlenítőjét. Maximálisan elégedett voltam vele. Jó ápoló hatású, a bimbók bőre finom, puha lett tőle. Szinte alig csöppen, a következő fejés előtt könnyen eltávolítható.”

Hevesi Tamás, telepvezető
HódAgro Zrt., Hódmezővásárhely

A kopi kehelygumi valós ára

A kehelygumik meghatározó szerepe a tejtermelési mutatók javulásában ma már éppannyira jelentős, mint megfelelő használat mellett az állatok egészségére és a tejminőségre gyakorolt jótékony hatásuk. Napjainkban egy kehelygumi kifejlesztésében tervezők, anyag – és tesztmérnökök, tejtermelési szakemberek és természetesen gazdálkodók is részt vesznek.

Elolvasom a teljes cikket

At DeLaval we use cookies to make your website experience better. You can change your web browser settings if you do not allow cookies or do not want cookies to be saved. Read more about how DeLaval handles cookies. I have read and accepted the information on how DeLaval handles cookies.