A csülökfürösztők hatékonyságáról általában

A mai tejtermelő telepeken az egyik legnagyobb probléma a sántaság, aminek jelentős gazdasági következményei is vannak. A tejtermelők egyre inkább felismerik ezt a problémát, és nagyobb figyelmet szentelnek a megelőzésre.

Amikor a fejőstehenek sántaságáról beszélünk, különbséget kell tenni a fertőző és nem fertőző lábvég-betegségek között. A fertőző lábvég-problémákat, mint a Dermatitis digitalis-t (DD) és az ujjak közötti bőrgyulladást (IDD), mikroorganizmusok okozzák. A nem fertőző csülökproblémák (pl. talpfekély és fehérvonal betegség) az elhanyagolt csülökápolásból (körmözés) erednek ill. anyagcsere vagy fizikai eredetűek. Mind a fertőző, mind a nem fertőző problémák ugyanolyan tünetekkel járnak, azaz a gazda a tehenek sántaságát veszi észre.

A fertőző lábvég-betegségek kutatása viszonylag új terület, ezért a gazdaságokban még nem ismerik az összes rendelkezésre álló kutatási eredményt. A fertőző lábvég-betegségek leggyakoribb megelőző intézkedése a csülökfürösztők alkalmazása. A jelenleg alkalmazott módszereket többnyire nem tudományos, hanem tapasztalati alapon választják ki. A csülökfürösztők használatára vonatkozó használati tanácsok sem egységesek és következetesek az alkalmazás gyakoriságát, a típust, a töménységet, a fürösztőn áthaladó tehenek számát stb. illetően. A felhasználók hajlamosak hinni abban, hogy a csülökápoló termékek annyira hatékonyak, hogy rövid időn belül megoldják a csülökproblémákat. A csülökproblémák azonban ennél sokkal összetettebbek, és a csülökfürösztők használatakor is többféle szempontot kell figyelembe venni.

• A fertőző csülökbetegségek több tényezőtől függnek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a mikroorganizmusok jelenléte határozza meg, hogy a tehén megfertőződik-e vagy sem. A betegség megjelenése több tényező együtthatásának az eredménye. Ezek a kockázati tényezők különböző szinten jelentkeznek és a megelőzéshez mindegyiket tekintetbe kell venni, így nem biztos, hogy a csülökfürösztés az egyetlen módszer, amit alkalmazni kell a lábvég-problémák előfordulásakor. A csülökfürösztés nem tudja ellensúlyozni a telepi menedzsment, az etetés, a tartástechnológia, a higiéniai viszonyok és a tehénkomfort területén előforduló hibákat. A csülökfürösztő fő funkciója a fertőzés valószínűségének csökkentése. Más szóval ezzel a megoldással megakadályozható a baktériumok átterjedése a fertőzött csülkökről az egészségesekre, így ezek kevésbé vannak kitéve a fertőző mikroorganizmusok hatásának. Ahogy a bimbófürösztés is csak egyik eleme a komplett tőgyegészség-megőrzési programnak, a csülökfürösztő alkalmazása szintén csak része a komplett csülökápolásnak.

• A csülökfürösztő használatához fűződő elvárások maradjanak reálisak. A megfelelő bimbófürösztési gyakorlat nem jelenti azt, hogy nem fordul elő egyáltalán tőgygyulladás a gazdaságban. Ugyanígy a csülökfürösztés sem jelenti azt, hogy nullára csökken a sántaság előfordulása.

• Az eredményeket mérni kell. Az USA-ban végzett tanulmányok során azt tapasztaltuk, hogy a gazdaságokban eléggé alábecsülik a sántaság előfordulását. 4-szer annyi sánta tehenet találtunk, mint amit a gazdák becsültek, azaz általánosságban elmondható, hogy a gazdák nem ismerik az állományban előforduló sánta tehenek számát. Amikor azonban új terméket/munkarutint vezetnek be a gazdaságban, a gazdák szükségszerűen nagyobb figyelmet szentelnek a sánta teheneknek. Az új termékek bevezetése együtt kell, hogy járjon a problémák és azok nagyságrendjének feltérképezése és dokumentálása. A kiindulási pont ismerete és a fejlődés mérése alapvető fontosságú annak megítélése szempontjából, hogy egy új termék/gyakorlat előnyös-e vagy sem.

• A fertőtlenítő csülökfürösztőket főleg a fertőző csülökbetegségek megelőzése érdekében fejlesztik ki. Sokan csak akkor kezdik el a csülökfürösztést, amikor már láthatóan megnövekszik a csülökproblémák száma. Az ilyen esetek gyors gyógyítására azonban nem a csülökfürösztés a megfelelő módszer. A fertőzés elterjedése előtt ugyanis már léteznie kellett volna a megelőző programnak. Mindenesetre, a csülökfürösztő alkalmazása segít a probléma kontroll alatt tartásában és megakadályozza a betegség továbbterjedését az egészséges állatokra.

• Mivel a csülökfürösztő használata a megelőzést szolgálja, ezért nem biztos, hogy az eredmények néhány nap vagy hét múlva jelentkeznek. A gazdaság csülökápolási gyakorlatától függően a csülökfürösztő használatának eredménye csak hosszabb idő után mérhető. A csülökfürösztő használatával ugyan csökkenthető az új fertőzések száma, viszont a már meglévő esetek nem tűnnek el azonnal. Egyes eseteket kezelni kell, ellenkező esetben nem gyógyulnak meg vagy krónikussá válnak. Ahogy a bimbófürösztés sem gyógyítja meg a tőgygyulladásos eseteket az állományban, a csülökfürösztő használata sem garantálja a meglévő DD problémák gyógyítását. A meglévő és a krónikus DD esetek feltétlenül egyedi antibiotikumos kezelést igényelnek. A csülökfürösztő használati gyakorisága még mindig nyitott kérdésnek számít. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy fürösztés nélkül eltelt nap egyben egy védelem nélküli napot is jelent. A bimbófürösztéshez hasonlóan napi munkarutinra van szükség az állandó védelemhez. Ha valaki csak hetente egyszer mosna fogat…?

• Az optimális eredmények eléréséhez megfelelő csülökfürösztő eljárásra van szükség. A DeLaval csülökfürösztő termékek kiváló csíraölő tulajdonságokkal rendelkeznek és hatásukat a legnagyobb kihívást jelentő körülményekre is kipróbálták. A csülökfürösztő oldatokat a címkén feltüntetett ajánlások szerint kell cserélni. Teszteredményeink azt mutatják, hogy a 4Hooves oldatok kb. 200 tehénre hatékony csíraölő hatással bírnak még a szennyel/trágyával történő terhelés ellenére is. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a lábvég tisztasága döntő fontosságú. Ha a csülkök túl szennyezettek és kiszáradt/rátapadt trágyával vannak beborítva, akkor a csülökfürösztő oldat nehezen éri el a bőrt, ahol a betegséget okozó baktériumok megtelepednek. A fertőtlenítés hatékonysága ezért javítható a lábvégek fürösztés előtti megtisztításával.

• Végül, a csülökfürösztő termékeket a javasolt adagolással kell alkalmazni és nem keverendők össze egyéb vegyszerekkel. A vegyszerek összekeverése veszélyes lehet az emberekre és állatokra egyaránt. A vegyszerek szakszerűtlen összekeverése hatástalaníthatja a csülökápoló termékek összetevőit, és a csülökfürösztő használatának eredményessége nem felel majd meg az elvárásoknak. Az itt leírtak, a fertőző csülökbetegségek terjedésének megakadályozásához adnak gyakorlati irányelveket, a csülökfürösztésre vonatkozóan.

4Hooves csülökfertőtlenítő

At DeLaval we use cookies to make your website experience better. You can change your web browser settings if you do not allow cookies or do not want cookies to be saved. Read more about how DeLaval handles cookies. I have read and accepted the information on how DeLaval handles cookies.