A DeLaval VMS fejőrobot Magyarországon

2013. április 3-án reggel hat órakor a 758. fülszámú tehén megkezdte a tejleadást az első magyar DeLaval VMS fejőrobot egységben, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Józsefmajori Tanüzemében.

Naponta mintegy 17 millió liter tej fejését végzi közel 10 ezer DeLaval VMS fejőrobot világszerte, gazdák ezreinek életét könnyítve meg. A rendszer mind a kisméretű családi gazdaságok, mind a nagyméretű telepek fejéssel szemben támasztott igényeit kielégíti. Számtalan példa bizonyítja világszerte, hogy új fejlesztésű tejszállítási és tejhűtési megoldásaink használatával gazdaságonként akár 32 VMS robot egység által kifejt tejet is hatékonyan tudunk kezelni, továbbítani és lehűteni. 

Egy hazai 1000 tehenet tartó gazdaság adatai alapján számításokat végeztünk a várható megtérüléssel kapcsolatban. A robot és a hagyományos fejőház költségeit összehasonlítva megállapítottuk, hogy évente akár 2 robot ára is megtérülhet. A megtakarítás egyrészt a munkabér, másrészt az üzemeltetési költségek (energia, víz, szennyvíz, állatorvosi költségek) csökkenéséből, illetve a bevételek növekedéséből adódik. A robot beüzemelését követően akár 10 % tejmennyiség növekedés is elérhető, vagy 10 % - al csökkenthető az állomány. Egy családi gazdaságnál is hasonló a helyzet, de ott fontosabb a fejésre és az azzal kapcsolatos teendőkre fordított idő megtakarítása. 

A fejőrobotnak számos előnye van a hagyományos fejéssel szemben. A fejőrobot 24 órás működés mellett sem fárad el, türelmes, következetes és sosem hibázik. Megszűnik a stresszes és monoton napi munka. Rugalmasabb munkarend alakítható ki, több idő jut az állategészségügyi és egyéb telepi teendők elvégzésére. Több információ áll rendelkezésre az állományról, így gyorsabb és pontosabb döntéseket lehet meghozni. Az automatikus fejés a legegyszerűbb módja a több mint kétszeri fejés bevezetésének, amitől növekszik a tejtermelés. A tőgynegyedenkénti fejés miatt javul a tőgyegészség. Az istállóban a tehenek természetesebben viselkednek, kevesebb stressz éri őket, ezáltal több idejük marad a pihenésre és javul az állatjólét.  

A rendszerben akár 70 tehén fejését is el lehet végezni robotonként. A fejések napi átlagos száma tehenenként akár 2,7 felett is lehetséges. A fejőrobotos rendszer teljesítményének legfontosabb mérőszáma azonban az egy robot által 24 óra alatt kifejt tej mennyisége. Ha ez a mennyiség 2000 l felett van, úgy a rendszer már kiválóan teljesít, nem ritka azonban a VMS rendszerrel a 2500 l sem. Ehhez kiváló állomány szükséges és az egész rendszernek összehangoltan kell működnie. Egy dán kutatás szerint a DeLaval VMS rendszer a leggyorsabb az egy kilogramm kifejt tejre jutó fejési idő tekintetében! 

A jól működő rendszer magában foglalja az istállót, a tehénforgalom kialakítását, a tejszállítást, a tejhűtőt, a telepirányítási szoftvert és a takarmányozási rendszert is. A DeLaval meggyőződése szerint a rendszer megfelelő működésének kulcsa a jó tehénforgalom. Az intelligens válogatókapuinkkal ellátott irányított tehénforgalmi rendszer biztosítja, hogy a tehenek megfelelő ritmusban és megfelelő időben kerüljenek a fejőrobotba, követve a természetes napi ritmust, ezzel is minimalizálva a kézzel beterelendő tehenek számát. Jó tapasztalataink vannak a szabad tehénforgalommal is, amelynek hátránya az egy robotra számolható kevesebb állat. 

A DeLaval számos egyedi megoldást fejlesztett ki a fejőrobothoz. A külön álló tisztítókehely hatékonyan tisztítja, stimulálja, előfeji és szárítja is a tőgybimbókat, így biztosítva az optimális tőgy előkészítést és tejleadást. A rendszer tőgynegyedenként méri a tej mennyiségét, áramlását, vezetőképességét és vértartalmát is, majd tőgyggyulladás előrejelző index értéket is számol, mely alapján a masztitisz gyanús tehenek még a betegség kialakulása előtt kiszűrhetőek és a szükséges kezelés időben elvégezhető. Az OCC sejtszámláló használatával a sejtszámok ezres nagyságrendben akár minden egyes fejés folyamán megszámolhatók. 

A DeLaval VMS egységet a lehető leghatékonyabb, és legnagyobb munkaterű robotkarral szereltük fel. A tőgyalakulás miatti selejtezés rendszerünkben minimális. Fejés közben a tehén hasa alatt nincs semmilyen nagy, zavaró berendezés, így nyugodtan, kényelmesen áll az állásban.

 A lehető legjobb higiénia eléréséhez az állás végében farlemez vezeti ki az esetleges trágyát, vizeletet az álláson kívülre. A padozat minden tehén után automatikusan lemosható. A fejő- és mosókelyhet két fejés között kívül belül elöblítjük. A kelyhek szájnyílással lefelé parkolnak, így nem kerülhet beléjük szennyeződés. Lerúgás vagy leesés esetén a kelyhet kívül-belül elöblítjük, és csak azután teszi vissza a kar a tögybimbóra a többi tőgynegyed fejésének zavarása nélkül. 

Áprilisban megtörtént az első magyarországi robot üzembe helyezése Józsefmajorban. Itt jelenleg 100 tehén található, melyek közül 58 tehén fejése zajlik a fejőrobotban. Az istállóban irányított tehénforgalmat alakítottunk ki. 

„A térségben az ipari vállalatok jelenléte miatt gondot okoz a szakképzett, munkaerő. Képtelenség összeegyeztetni a törvényben előírt létszámot a bérigényekkel, innentől kezdve egy ördögi körben mozog a gazdaság, ha nem akar állatlétszámot emelni. A fejlesztés másik mozgató rugója az oktatási tevékenység volt, hiszen felsőoktatási intézményként lépést kell tartanunk a korral. Üzemgazdasági szempontokat is figyelembe vettünk a projekt döntés előkészítési fázisában és megállapítottuk, hogy a beruházás 8-10 éves megtérülésével számolhatunk, amelyet az elmúlt 3 hetes robotüzemelés is megerősített. A Józsefmajori Tanüzemnek legfőbb célja azonban az volt, hogy e területen is megerősítsük a kutatási tevékenységeket, ezzel is emelve a SZIE versenyhelyzetét a konkurensekkel szemben.” Nyilatkozta Kovács Attila, egyetemi adjunktus, tanüzemvezető (SZIE GTK). 

A fejőrobotos rendszer működtetéséhez elengedhetetlen a megfelelő szerviz háttér biztosítása. Jelenleg a magyarországi szervezetben 6 kolléga rendelkezik a DeLaval svédországi központjában megszerzett képesítéssel, akik 24 órás készenléti szolgálatot látnak el.

At DeLaval we use cookies to make your website experience better. You can change your web browser settings if you do not allow cookies or do not want cookies to be saved. Read more about how DeLaval handles cookies. I have read and accepted the information on how DeLaval handles cookies.